A Szabadság Érvényesítése a Termelésben és a Kereskedelemben

A szabadság érvényesítése a termelésben és kereskedelemben az összes állami beavatkozás eltörlését jelentené ezen területeken. Magával vonná például az összes munkaügyi jogszabály eltörlését, az engedélyezési törvények eltörlését, a trösztellenes törvények eltörlését, és az építkezési jogszabályok eltörlését. A szabadság érvényesítése a termelésben és kereskedelemben magával vonná továbbá tulajdonképpen az összes kormányügynökség eltörlését valamint a nemzetközi kereskedelem szabadságát.

Egy fontos alapelv a termelés és a kereskedelem szabadságáért való küzdelemben annak bemutatása, hogy annak létrejötte hogyan segíti az egyént saját gazdasági problémáinak megoldásában. Például, kevés annyira súlyos gazdasági probléma létezik ma, mint amilyen a tömeges munkanélküliség. Amint azt tudjuk, a tömeges munkanélküliség annak az eredménye, hogy a kormány korlátozza az egyének szabadságát abban, hogy alacsonyabb bérért munkát ajánljanak és fogadjanak el, amire ha lehetőség volna, lehetővé tenné a teljes körű foglalkoztatottságot. A korlátozások minimálbér törvények, szakszervezeti szabályozások, munkanélküli biztosítások, és egyéb “jóléti” szabályozások formájában léteznek. Ezen szabályozások eltörlését és a termelés valamint a kereskedelem szabadságának megteremtését a munkanélküliség problémájának megoldásaként kell felmutatni – ez az a megoldás ami lehetővé tenné, hogy önként, az egyének saját érdeke mentén kialakuljanak azon feltételek, amelyek mellett mindenki aki munkát szeretne találni, találhasson is.

Hasonló módon, sürgetnünk kell a gazdasági szabadság kiszélesítését, mint megoldást azon problémákra, amelyekkel Magyarország a nemzetközi kereskedelem területén néz ma szembe. Be kell mutatnunk, hogy a legtöbb vállalat a kormány beavatkozása miatt képtelen a nemzetközi termékekkel versenyezni, és hogy ezen problémák megoldása nem “még több” szabályozást igényel a kormány részéről, hanem a meglévő szabályozások eltörlését. Például, a szakszervezetek nyomására mesterségesen kialakuló magasabb bérek, valamint a termelékenység lecsökkenése azt eredményezik, hogy a magyar termékek mesterségesen magas előállítási költséggel rendelkeznek. Ezen felül, az adózási rendszer és az infláció meggátolta a hatékonyabb gépek bevezetését, ami szintén hozzájárult a magyar termékek mesterségesen magas árához, hasonlóan más egyéb kormányintézkedéshez. Ezeknek a szabályozásoknak az eltörlését programunk központjába kell állítani.

Hasonlóképpen, a termelési és a kereskedelmi szabadság megvalósítására való törekvésünket úgy kell bemutatnunk, mint eszközt arra, hogy a lakhatási árakat élesen lecsökkentsük, így lehetővé téve azt, hogy sokkal több ember tudjon megfelelő körülmények között élni. A szakszervezeti szabályozások eltörlése, az építkezési szabályozások és zónázási törvények eltörlése, valamint azoknak a kormányzati ügynökségeknek az eltörlése, amelyek fejlesztésre alkalmas területeket vonnak el a felhasználás elől, mind hozzájárulnának a lakhatási költségek lecsökkenéséhez, ahogyan az ingatlanadók eltörlése is. Ezen lépések természetesen hozzájárulnának a hajléktalanság problémájának a megszüntetéséhez is, amelyet jelentősen súlyosbítanak a kormány jelenlegi követelményei a minimális lakókörülményeket illetően.

Azt is el kell magyaráznunk, hogy a termelési és a kereskedelmi szabadság megvalósítása egyben az egészségügyi költségek csökkentésének az eszköze is. Jelenleg a kormány korlátozza az orvosok és a kórházak számát az engedélyezési kötelezettségekkel. Ennek az eredménye az, hogy az emberek többsége nem tudná megfizetni az egészségügyi költségeket, amire a kormány megoldása az, hogy egyre több és több közpénzt szór az egészségügyi költségek támogatására. A kormány költekezésének az eredménye az, hogy az egészségügyi költségeket egyre magasabbra és magasabbra emeli, ezzel a magasabb keresetűeket is állami szolgáltatókra és támogatásra kényszerítve, és egyúttal csökkenti az orvosi ellátás minőségét mindenki számára. A nyilvánvaló és egyetlen valós megoldás természetesen az, hogy az államnak teljesen ki kell vonulnia az egészségügyből, ezzel megteremtve a lehetőségét a legszélesebb körű és leggyorsabban fejlődő orvosi ellátásnak amit csak szabad és motivált szolgáltatók nyújtani képesek.

Összefoglalva, a központi témánk éppen ellentétes kell hogy legyen azzal, amihez az emberek hozzászoktak. Ahelyett, hogy arról beszélnénk, milyen új kormányprogramok lennének szükségesek ennek vagy annak a problémának a megoldásához, arról kell hogy beszéljünk, milyen meglévő programokat kellene megszüntetni ahhoz, hogy az emberek képesek legyenek a problémáikat megoldani. Ahelyett, hogy azt kérdeznénk: “Mit tehet a kormány?”, azt kell elmagyaráznunk, hogy mi az amit a kormánynak abba kell hagynia, mi az amit a kormány jelenleg csinál, ami első körben a problémát létrehozta.

Be kell mutatnunk, hogy a trösztellenes törvények eltörlése miként eredményezne nagyobb versenyt, nagyobb hatékonyságot, és alacsonyabb árakat; be kell mutatnunk, hogy a környezetvédelmi ügynökségek megszüntetése hogyan eredményeznének hatékonyabb termelést, és biztosítana ezzel nagyobb képességet a személyes környezetünk javítására; be kell mutatnunk, hogy az Országos Gyógyszerészeti Intézet megszüntetése hogyan segítené elő több életmentő gyógyszer forgalomba helyezését; be kell mutatnunk, hogy az államilag finanszírozott egészségügy megszüntetése hogyan járulna hozzá az egészségügyi ellátás költségeinek lecsökkenéséhez és minőségének emelkedéséhez.

Mialatt a termelés és a kereskedelem jelenleg fennálló korlátozásai ellen küzdünk, fontos lenne az újonnan létrejövő iparágak esetén is elérni, hogy azok már teljesen mentesek legyenek a különféle korlátozásoktól. Ez volt az a módszer, amivel Angliában annak idején a gazdasági szabadság megvalósulhatott: a középkori céhek jelentősége fokozatosan lecsökkent, ahogy az újonnan létrejövő iparágakat már nem korlátozták tovább.

Megfelelő kompromisszumok

Fel kell ismerni, hogy amennyiben egy adott kormányintézkedés teljes eltörléséhez nincs megfelelő támogatottság, abban az esetben az is helyénvaló, amennyiben kompromisszumokat kötünk részleges intézkedések eltörlésére, azzal a feltétellel, hogy az minden esetben nyíltan, a megfelelő alapelvek, és a hosszú távú célunk hangsúlyozása mellett zajlik, amelyet készek vagyunk minden esetben megvédeni, és amelynek elérése szolgáltatja alapját bármely átmeneti kompromisszumnak.

Például, a lakáságazat teljes felszabadításának a programja mellett, amelybe bele tartozna az építési jogszabályok teljes eltörlése, lehetőség lenne kisebb célok kitűzésére is. Egy ilyen cél lehetne például, hogy a kormány csökkentse az építési jogszabályok betartásához szükséges költségeket, x millió forinttal lakásonként, amelynek során privát biztosító cégekkel, lakáshitelt nyújtó bankokkal, és építési vállalkozókkal együtt határoznák meg azon kormányrendeleteket, amelyek megszüntetésre vagy módosításra szorulnának az adott cél eléréséhez. Egy ilyen lépés előmozdítaná a lakásárak csökkenését. Továbbá, egy ilyen kampány lehetővé tenné, hogy az emberek tudatára ébredjenek, hogy a kormány intézkedései voltak felelősek a magasabb lakásárakért és a magasabb költségekért általában. Amennyiben sikerülne egy kampányt ilyen módon kivitelezni, az elérhetné, hogy ne a magáncégek, hanem az állam kerüljön a megszorítások célkeresztjébe. Ennek hatására a közvélemény szemében a központi szabályozás, és nem a vállalkozások “profitorientáltsága” kerülne célkeresztbe, mint megszüntetendő rossz.

Hasonló módon, amennyiben az egészségügy terén nem valósítható meg az államtól való teljes függetlenség, átmeneti kompromisszumként – ismét a helyes alapelvek kihangsúlyozása mellett – kezdetben lehetne törekedni olyan kisebb célokra is, mint hogy hivatalos ápolók és gyógyszerészek is nyújthassanak különféle egészségügyi szolgáltatásokat. Egy ilyen lépés jelentősen csökkentené a jelenlegi problémákat, és egyben képes lenne megmutatni, hogy a gazdasági problémák megoldása minden esetben a szabadság nagyobb arányú kiterjesztésében rejlik. Ez is egy fontos lépés lehetne a megfelelő irányba.

Érvek a szabadság azonnali érvényesítése mellett a termelésben és a kereskedelemben

Amennyiben a lakosság birtokában lenne a megfelelő filozófiai és közgazdasági ismereteknek, a legmegfelelőbb eljárás az lenne, ha egy lépésben megszüntetnénk minden rendelkezést, amely a termelés és a kereskedelem szabadságának útjában áll. Ez a lépés két alapelven nyugszik: egyrészt az egyéni szabadságjogok elvén, másrészt azon az elven miszerint az érdekcsoportok egymás elleni viszálya kölcsönösen káros. Kölcsönösen káros, mivel bármit is nyerjen az egyik érdekcsoport a szabadságjogok mások kárára való megsértésével, ugyanannyit el is veszít más csoportok miatt, akik a saját érdeküket biztosítják be az ő szabadságjoguk megsértése árán. Például, amit egy autógyárban dolgozók nyerhetnek egy állami beavatkozással kikényszerített magasabb bérszint hatására, azt el is veszítik, amennyiben más iparágak dolgozói is kikényszerítenek magasabb béreket az állam közbenjárásával, mivel a termékek árai megemelkednek, hasonló módon ahhoz, mint amikor az árak megemelkednek az egyes ágazatokban megvalósuló állami támogatások hatására. Az érdekcsoportok viszályának az alapja az az általánosan elfogadott téves elképzelés, miszerint az állam beavatkozása a gazdaságba hasznos. Az állami beavatkozásnak köszönhetően azonban valójában mindenki veszít, a mesterségesen magas bérek hatására kialakuló munkanélküliség, illetve a termelékenység visszaesése miatt, aminek hatására egész egyszerűen kevesebb dolog kerül előállításra és értékesítésre a gazdaságban. Az érdekcsoportok viszálya már régen elérte azt, hogy az átlagos dolgozók reálbére sokkal alacsonyabb, mint egyébként lenne.

A lehető legtöbb a termelés és a kereskedelem szabadságát korlátozó kormányrendelet egyidejű megszüntetése segítene kompenzálni bármely kedvezményezett csoportot a kedvezmény megszűnésének idején, és sokkal nagyobb nyereséghez jutna a társadalom minden tagja, mind hosszú, mind rövid távon. Például, amennyiben a gabonatermelők elveszítenék az állami támogatásokat, kompenzálva lennének az alacsonyabb árak miatt, amit más érdekcsoportok támogatásának megszűnése okozna, illetve a további árcsökkenések, amelyet a vámok, szakszervezeti követelések, és a minimálbér szabályozások eltörlése eredményezne. Az ennek nyomán kialakuló megnövekedett termelékenység tovább kompenzálná ezen érdekcsoportokat a csökkenő árak miatt, ami bőven felülmúlná a keresetükben kialakuló bármilyen mértékű csökkenést.

Kiemelt jelentősége van annak, hogy a szakszervezeti szabályozásokat a minimálbér szabályozásokkal egyidejűleg kerüljenek eltörlésre. Ez megakadályozná, hogy a munkanélküli dolgozók egy relatív kis számú munkakör elvállalására kényszerüljenek, relatíve alacsony bérekért; a szakszervezeti szabályozások eltörlése ugyanis megnyitna minden munkakört a szabad verseny előtt.

Az érdekcsoportok ütközése és a laissez-faire alapelve

Fontos megérteni, hogy a szabadság alapelvének elfogadása, illetve a hajlandóság annak megvédésére, az egyetlen biztosítéka annak, hogy a lakosság ne váljon a különféle érdekcsoportok áldozatává. Minden egyes érdekcsoport olyan helyzetben van, hogy képes a társadalom egészéhez mérten relatíve alacsony számú tagjának jelentős előny biztosítására. Ez az előny egy viszonylag kis veszteség formájában jelenik meg társadalom összes, érdekcsoporton kívüli tagja számára. Például, amennyiben egy 10.000 fős érdekcsoport egy olyan jellegű támogatást kap, ami minden tagja számára évi 1.000.000 Ft plusz jövedelmet eredményez, ez a plusz jövedelem a sokkal nagyobb csoportot képező adófizetők számára a teljes összeg csupán egy töredékébe kerül. A fenti esetben az állami támogatás mértéke 10 milliárd forint (10.000 * 1.000.000). Amennyiben 5 millió adófizető van, úgy a támogatás költsége az adófizetőknek mindössze évi 2000 Ft (10 milliárd osztva 5 millióval). Az adófizetők érdeke, hogy évente 2000 Ft-ot megspóroljanak, közel sem vetekedhet az adott érdekcsoport azon törekvésével, hogy 1.000.000 Ft-ot biztosítson tagjai számára. Ennek megfelelően, az érdekcsoport tagjai készek lesznek arra, hogy jelentős pénzösszegekkel támogassák lobbizási törekvésüket, és keresztülvigyék akaratukat. Ezzel szemben szinte egyetlen adófizető sem érdekelt eléggé abban, hogy bármit is tegyen az államkincstár elleni ilyen jellegű támadás ellen.

Az adófizetők csak akkor fogják tudni kialakítani az igényt magukban arra, hogy megvédjék érdeküket, amennyiben megértik, hogy az érdekcsoportok törekvései szembe mennek az egyik legfőbb politikai elvvel – a laissez faire elvével – aminek a megsértése bármely érdekcsoport részéről megnyitja a kaput más érdekcsoportok egész serege előtt. Amennyiben az adófizetők ennek az alapelvnek a lencséjén keresztül szemlélnék a dolgokat, észrevennék, hogy az érdekcsoportok harca már így is több százezer forintjukba kerül évente, amit magasabb adók és magasabb árak formájában fizetnek meg. Amennyiben az emberek így látnák a dolgokat, talán könnyebben el lehetne érni, hogy útját állják a különböző érdekcsoportoknak. Amennyiben az összes érdekcsoport ellen egyszerre indítanának támadást, nem csupán jelentős anyagi motiváció állna mögöttük, de kijátszhatnák a meglévő érdekellentéteket is a különböző csoportok között, így nyerve támogatást az egyes csoportokon belül is, akiket szintén egyre jobban sért a többi csoport törekvése, miközben az érdekcsoportok harca egyre mélyül.

Szabályozás-mentesítési minisztérium

Ahhoz, hogy elérjük a termelés és a kereskedelem szabadságát, valósuljon meg az akár fokozatosan, akár egy lépésben, sor kerülhetne egy szabályozás-mentesítési minisztérium felállítására. Ennek a hatalma meghaladná az összes szabályozó hivatal hatókörét. Szemben azonban az összes többi hivatallal, ennek az egyetlen hatalma abból állna, hogy megszüntethetne bármilyen meglévő szabályozást és törvényt, beleértve azok hatókörének leszűkítését, amennyiben az adott törvény teljes eltörlése politikailag átmenetileg nem megvalósítható. További törvények alkotására azonban nem lenne felhatalmazva.

A feladata ennek a minisztériumnak az lenne, hogy megszüntessen minden törvényt és szabályozást, legyen az állami vagy önkormányzati, ami akadályozza a termelés és a kereskedelem szabadságát. Ideálisan, a minisztériumnak hatalmában állna minden ilyen törvényt és szabályozást semmissé tenni. A minisztérium megalapításáról szóló törvénynek rögzítenie kellene, hogy egy relatíve rövid intervallumon belül, legyen az mondjuk három év, a minisztériumnak csökkentenie kellene az állami beavatkozások miatt keletkező költségeket legalább 50 százalékkal. (Ez a szám nem vonatkozna a nyugdíjbiztosítás, a szociális támogatások, és a közoktatás rendszerére, amiknek a csökkentése kevésbé radikális módon valósulna meg, ahogy az a további pontokban majd kifejtésre kerül.) Ezek után további, éves szinten legalább 2 százalékos csökkentésekre lenne szükség, ameddig a termelés és a kereskedelem teljes szabadsága meg nem valósul.

Következő: A jóléti állam reformja