A Jóléti Állam Reformja

Most pedig bemutatjuk programunk azon részét, amit sok ember politikailag kivitelezhetetlennek gondol: az állami nyugdíjrendszer és egészségügy kivezetését.

Az állami nyugdíjrendszer kivezetése

Az állami nyugdíjrendszert a következő módon lehetne kivezetni. Először is, egy nagyjából két-három évnyi türelmi időszakot követően, hogy lehetőség legyen felkészülni, azonnal meg kellene emelni a nyugdíjkorhatárt 65 évről 70 évre. Kompenzációként, a 65 és 70 év közöttiek teljes jövedelemadó mentességet élvezhetnének. Ennek az eredménye nem csupán az állami kiadások rendkívüli arányú lecsökkenése lenne, hanem a kincstár adóbevételei is jelentősen megemelkednének. A megnövekedett adóbevételek abból származnának, hogy a 65 és 70 év közöttiek több adót fizetnének eladásaik, fogyasztásuk és ingatlanadók formájában, mivel magasabb lenne a keresetük, és ebből többet is költenének.

Amennyiben a mai napon bevezetnénk a program ezen részét, a nyugdíjrendszer költségét egyharmadával vissza lehetne vágni.

Az intézkedés amely 65 évről 70 évre emelné a nyugdíjkorhatárt továbbá azt is tartalmazná, hogy a nyugdíjkorhatár minden elkövetkező évben további negyed évvel növekedne. Ebben az esetben, azoknak akik éppen 64 évesek, amikor a nyugdíjrendszer kivezetése elkezdődik, egy évnyi plusz idejük lenne arra, hogy a negyedéves nyugdíjkorhatár emelkedésre felkészülhessenek (ők 70 ¼ évesen mehetnének nyugdíjba). Azoknak, akik 63 évesek, további 2 évük lenne arra hogy az ½ évnyi nyugdíjkorhatár emelkedésre felkészülhessenek, és így tovább. Lehetőség lenne arra is, hogy a plusz megtakarításokat adómentessé tegyük. (Ami összeg ennek hatására kiesik a költségvetésből azt kompenzálná a nyugdíjkorhatár kezdeti 70 évre emelése.)

A nyugdíjkorhatár fokozatos emelkedése így már önmagában lehetővé tenné az állami nyugdíjrendszer megszűnését. Mindazonáltal nem kellene határozatlan ideig folynia a rendszer kivezetésének. A nyugdíjkorhatár kezdeti megemelésétől számított huszonötödik évben a rendszer fogadhatná utolsó kedvezményezetteit, akik ekkor 76 ¼ évesek lennének. Ekkorra mindenkinek lehetősége lesz 25 éven át takarékoskodnia a nyugdíjba vonulására 76 ¼ évesen.

Fontos felismerni, hogy az állami nyugdíjrendszer fokozatos megszüntetése fokozná a megtakarításokat és a tőkefelhalmozást. Az egyéni megtakarítások így fokozatosan átvennék a helyét az adók formájában megvalósuló nyugdíj folyósításnak. Az ennek hatására növekedő tőkefelhalmozás természetesen növelné a munkaerő keresletet és a munkaerő termelékenységét, ami azt is jelentené, hogy a bérek szintje és a termékek mennyisége is emelkedne, ami utóbbi az árak csökkenését eredményezné. Összegezve tehát: a reálbérek és az életszínvonal megemelkedne. Ez az emelkedés fokozatos lenne, párhuzamosan a fokozatos tőkefelhalmozás mértékével.

Bár a szemünk előtt hosszútávú célként az állami nyugdíjrendszer teljes körű megszüntetése kell hogy lebegjen, egy azonnali intézkedés, amivel a nyugdíjrendszer költségét csökkenteni lehetne, az a fentebb említett opció felajánlása, miszerint akik már jogosultak lennének a nyugdíj fogadására, lehetőségükben állna annak felvétele helyett jövedelemadó mentesen dolgozni tovább és így kapni fizetésüket. A lehetőség a fizetések majdnem teljes részének megtartására sokaknak valószínűleg előnyösebb választás lenne, mint azonnal nyugdíjba vonulni. Ezáltal nemcsak hogy lecsökkennének a kormány kiadásai, ahogy korábban kifejtettük, hanem szinte bizonyos, hogy a bevételei is megnövekednének. Amennyiben életbe lépne, ezen intézkedés nemcsak hogy azonnali pozitív eredménnyel járna, hanem megágyazna a nyugdíjrendszer további csökkentésének is.

Fontos itt még megemlíteni, hogy a nyugdíjrendszer kivezetése, illetve bármilyen program, ami megemelné a munkát kereső emberek létszámát, együtt kell hogy járjon az szakszervezet-párti és minimálbér rendelkezések megszüntetésével, illetve visszaszorításával, amennyire csak lehetséges. Erre azért van szükség, hogy a megnövekedett munkakeresők létszáma ellenére mindenki tudjon munkát találni.

A szociális támogatások kivezetése

A különféle szociális támogatásokat, mint például a lakhatási támogatásokat, néhány év alatt ki lehetne vezetni. Ezt úgy lehetne megvalósítani, hogy minden egészséges felnőtt illetve 14 éven felüli számára évente 10 százalékkal csökkentenénk a támogatások mértékét, mindaddig amíg az nem csökken jóval a legalacsonyabb bérek szintje alá. A 14 éven aluliak számára folyósított támogatásokat úgy lehetne fokozatosan kivezetni, hogy a törvény életbe lépésétől számított egy év után született gyerekek számára már nem járnának a támogatások. Ezeket gyerekeket a szüleiknek kellene támogatni a számukra folyósított segélyből, aminek a mértéke fokozatosan csökkenne. Így, néhány év alatt az egészséges felnőttek támogatása néhány éven belül gazdaságilag jelentéktelen szintre csökkenne, mivel azzal találnák szembe magukat az emberek, hogy még a legalacsonyabban fizető munka is jóval magasabban fizet mint a segély. A gyerektámogatások így 15 éven belül teljesen megszűnnének, aminek következtében a szociális támogatások rendszere voltaképpen teljesen megszűnne.

Ahogy korábban is említettük, a szociális juttatások csökkentésével párhuzamosan meg kellene szüntetni – vagy legalábbis csökkenteni – azon rendeleteket, amelyek korlátozzák a lehetséges álláslehetőségek körét, ilyenek például a minimálbér szabályozások és a szakszervezeti szabályozások. Csökkenteni kellene továbbá a 14 éven felüliekre vonatkozó munkavállalási megszorításokat, párhuzamosan a számukra folyósított támogatások kivezetésével. Ezen megszorítások eltörlése szükséges feltétele annak, hogy a jelenleg segélyből élő emberek számára egy realisztikus megélhetési alternatívát biztosítsunk. Végezetül, az összeget amit a kormány így megspórolna össze lehetne kötni a keresőviszonyban állók jövedelemadójának csökkentésével. Ez tovább fokozná a gazdasági előnyeit a munkának a segélyekkel szemben.

Azért javasoljuk a szociális juttatások fokozatos kivezetését, szemben a szociális juttatások azonnali megszüntetésével, hogy rendelkezésre álljon elegendő idő a szociális támogatásokból élő emberek nagyobb számának olyan területekre költöznie, ahol nagyobb eséllyel találhatnak munkát, illetve hogy új vállalatok költözhessenek ezekre a területekre, ahol emberek nagy számban hajlandóak alacsonyabb bérekért munkát vállalni. A szociális juttatások fokozatos csökkentése arra is időt hagyna, hogy privát segélyszervezetek alakulhassanak segítséget nyújtani olyan egyéneknek, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe.

Amint az állami szociális juttatások mértéke jelentősen a legalacsonyabb fizetések szintje alá csökkenne, a rendszer nem jelentene továbbá különösebb gazdasági terhet. Ekkorra mindenki aki képes dolgozni, munkába is állna. A rendszert ezután még tovább lehetne csökkenteni, az egészséges emberek támogatásának teljes megszüntetésével, illetve a támogatások megvonásával azoktól, akik saját felelőtlenségük miatt jutottak nehéz helyzetbe (mert például alkoholisták vagy drogfüggők). Néhány év elteltével, miután mindenki látja, hogy a kormánytól csak minimális támogatást kapható, és a közvélemény szemében újra a privát karitatív szervezetek válnak a rászorulók védelmezőivé, a fennmaradt szociális támogatások rendszerét valószínűleg végleg meg lehetne szüntetni, anélkül hogy bárkinek is különösebben hiányozna.

A szociális támogatások kivezetésének lényegi eleme lenne a leginkább érintett csoportok véleményének az átformálása. Meg kell érteniük, hogy a rendszer kivezetése elengedhetetlen az érintett csoportok társadalomba való integrációja szempontjából, és alapvető fontosságú minden jelenleg segélyen élő egyén számára, akik kezdeni akarnak valamit az életükkel, és lehetőséget szeretnének teremteni a gyermekeiknek.

Az állami kórházak kivezetése

Az állami kórházakat és klinikákat szintén fokozatosan ki lehetne vezetni. A működtetésüket, és az eszközeiket át lehetne adni elismert privát karitatív szervezeteknek, amik átmenetileg állami támogatást kapnának, hogy működésüket finanszírozni tudják. Az állami támogatások mértéke azonban fokozatosan csökkenne, itt is körülbelül évi 10 százalékkal. Ezeknek a karitatív kórházaknak és klinikáknak engedélyezett lenne a saját belátásuk szerinti díjat felszámolni a betegeiknek, amivel a csökkenő állami támogatás mértékét kompenzálni tudnák. Várható lenne, hogy az állami kontroll megszűnése jelentős csökkenéseket hozna ezeknek a kórházaknak és klinikáknak a működtetésében. Az állami egészségügyi biztosítás kivezetése megvalósulhatna párhuzamosan a kórházak és klinikák privatizálásával. (Nyilvánvalóan, különösen előnyös lenne, amennyiben ez a folyamat egyúttal az orvosi szakmába való belépéshez szükséges engedélyezési kötelezettségek, valamint a kórházak és klinikák működtetéséhez szükséges szabályozásoknak a lehető leggyorsabb megszüntetésével párosulna.)

Az állami alkalmazottak elbocsájtása és a vállalkozások támogatásának megszüntetése

Úgy gondoljuk, hogy lehetséges az állami alkalmazottak elbocsájtása, és a vállalkozások számára nyújtott támogatások megszüntetése, az adott csoportok támogatása esetén. Ezt úgy lehetne elérni, hogy az elbocsájtást vagy az adott támogatás megszüntetését az érintett felek számára előnyösebb pénzügyi alternatívaként kínáljuk fel. Lehetne nagyon bőkezű végkielégítéseket nyújtani, olyan formában, hogy az adott fél fizetése tovább folytatódjék egy adott ideig, ami mellett az adott fél szabadon űzhet bármilyen alternatív foglalkozást.

Például, egy állami alkalmazott, aki jelenleg évi 7 millió forintot keres, és akinek az állása megszüntetésre hivatott, kaphatná tovább a fizetését egy teljes éven keresztül, ami alatt bármilyen új foglalkozásba kezdhetne. Ebben a helyzetben, elvállalhatna egy jelentősen alacsonyabb bért kínáló munkát is a versenyszférában, és a tovább folyósított korábbi fizetését használhatná kiegészítésként, amíg nem szerez elég tapasztalatot ahhoz, hogy a fizetése a korábbi szinttel összehasonlítható szintre emelkedhessen. De akár tovább is tanulhat az adott személy, olyan képességeket megszerezve, amik szükségesek ahhoz, hogy a korábbi fizetésével összehasonlítható fizetést kaphasson a versenyszférában.

A jelen helyzettel összehasonlítva, ez a megoldás a teljes adófizető lakosság érdekével összhangban lenne. Egyértelmű, hogy a fenti megoldás a jelenlegi helyzettel összehasonlítva nem jelentene semmilyen további pénzügyi terhet az adófizetőknek, és az adófizetők pénzügyi terhe azonnal lecsökkenne, amint az állami alkalmazottak végkielégítésének a folyósításának vége szakad. Továbbá, amilyen mértékben ezen állami alkalmazottak a jelen helyzetben az állampolgárok életét megnehezítő állami intézkedések megvalósításán fáradoznak, a lakosság azonnali előnyét élvezhetné ezen káros beavatkozások egy részének a megszűnésének. Összehasonlítva, még mindig a kisebbik rossz a korábbi állami alkalmazottak végkielégítését fizetni, amikor az alternatíva az, hogy tovább finanszírozzuk a lakosság számára káros intézkedéseket. Természetesen, annak érdekében, hogy elejét vegyük a rendszer kijátszásának, azon állami alkalmazottak, akik előnyét élvezhették a programnak, ezentúl nem léphetnének állami alkalmazásba (a megválasztott képviselőktől eltekintve) egy adott ideig, vagy esetleg soha többé – amennyiben nem fizetik vissza a részükre folyósított végkielégítést.

Amennyiben és amilyen mértékben ezek az állami alkalmazottak a versenyszférában helyezkednének el, úgy a megjelenésük miatt az átlagos bérek az adott szektorokban lecsökkennének. Ez így lenne, akkor is ha azelőtt lépnek be a versenyszférába mielőtt a végkielégítésük folyósítása vége szakadna, és az adóterhek lecsökkennének, valamint akkor is, amikor és amilyen mértékben az állami alkalmazottak béreinek a kifizetésének a terhe lecsökkenne ami az munkaerő igényt lecsökkentené. Ez utóbbi annak a következménye lenne amennyiben és amilyen mértékben az adófizetők a pénzüket termékek vásárlására költenék az állami alkalmazottak béreinek a finanszírozása helyett. A jóléti rendszer és a társadalombiztosítás kivezetésével együtt természetesen szintén kialakulna egy tendencia a bérek csökkenésére, mivel mind a kettő a munkaerő létszámának relatív emelkedésével járna a munkaerő igényhez képest.

Ezeknek az intézkedéseknek a hatása minden esetben pozitív lenne. A munkabérek szükségszerű csökkenése ugyanis egy attól is nagyobb arányú általános árcsökkenéssel járna együtt. Több dolgozó alkalmazása ugyanis nagyobb termelékenységet is jelent, amely a megnövekedett árukínálat miatt az árak csökkenését hozza magával, továbbá a korábban a munkanélküliek számára és a nem produktív állásokban alkalmazott emberek támogatására fordított adóforintok is megmaradnának így. Az áraknak a bérekhez viszonyított nagyobb arányú csökkenése továbbá fokozatosan nagyobb lenne, mivel a kisebb arányú állami költekezés, a kisebb arányú adóztatás, és a kisebb mértékű állami beavatkozások eredményei általánosságban a megemelkedett tőke felhalmozásban, és ezzel a munkaerő termelékenységének a megemelkedésben nyilvánulnak meg. A tőkefelhalmozás és a munkaerő nagyobb arányú termelékenysége egyrészt abból fakadna, hogy relatíve nagyobb arányban kerülnének előállításra tőke javak , másrészt a tőke javak termelékenysége is nagyobb lenne. A tőke javak relatíve nagyobb mértékű előállítását a kisebb mértékű állami költekezés és alacsonyabb adók tennék lehetővé, amelyek egyúttal nagyobb arányú megtakarításhoz és nagyobb arányú termelési kiadáshoz vezetnének a fogyasztási kiadásokkal szemben. A tőke javak megnövekedett termelékenysége egyrészt az alacsonyabb adóknak lenne köszönhető, illetve annak, hogy a tőke javakat ezáltal érdemesebbé válik hatékonyabban alkalmazni, másrészt az egyéb területeken is megvalósuló alacsonyabb mértékű állami beavatkozásoknak, amelyek lehetővé tennék a tőke javak hatékonyabb alkalmazását.

Fontos kihangsúlyozni továbbá, hogy a felesleges munkát végző állami alkalmazottak elbocsájtásának a hosszú távú hatása nem más mint ugyanezen alkalmazottak valamint mindenki más életszínvonalának a megemelkedése, és ez még akkor is így lenne ha nem fizetnénk bőkezű végkielégítéseket. A korábbi állami alkalmazottaknak ugyanúgy előnyük származik a további tőkefelhalmozásból valamint a munkaerő termelékenységének és a reálbérek megemelkedéséből ami ezáltal lehetővé válik. Ők is előnyét élvezhetik annak a ténynek hogy ezáltal több ember járul hozzá a termeléshez, és kevesebb embert kell mások termeléséből eltartani, valamint a termelés nincs többé a tevékenységük miatt korlátozva.

Lényegében ugyanez a konklúzió vonható le a szociális juttatások kedvezményezetteinek az esetében is. Hosszútávon ők is jobban járnának amennyiben önfenntartóak lennének egy fejlődő gazdaságban mintsem segélyből élőek.

A fenti leírásban nincs semmi varázslat. Az általános nyereség a termelékenység megemelkedéséből származik. Minden egyes egyén áthelyezkedése egy nem produktív vagy éppen destruktív állami alkalmazásból egy pozitív és produktív privát alkalmazásba hozzájárul a közösen előállított javak összességéhez és további fejlődést tesz lehetővé a tőkefelhalmozás növelésével. A megnövekedett termelés miatt lehetségessé válik hogy végeredményben mindenki nyer és senki sem kényszerül veszíteni.

A bőkezű végkielégítések módszere alkalmas lenne a vállalatok számára nyújtott állai támogatások kivezetésére is. Ellensúlyozván a támogatások megszüntetését az állam néhány évig tovább folyósíthatná a támogatásokat olyan mennyiségben amilyen mennyiségű profitot az adott vállalkozások a támogatása megléte mellette nyerhettek volna. A folytatólagos támogatások továbbá fedeznék a kamatokat és egyéb járulékos költségeket, amelyeket az adott cégek a támogatott termékek előállítása miatt felvállaltak. Továbbá, valószínűleg hasonló végkielégítéseket kellene nyújtani az adott vállalatok alkalmazottainak is, lehetőleg a bérük mértékével megegyező arányban. Továbbá, lehetséges hogy részben hasonló végkielégítéseket kellene nyújtani az adott cégek beszállítóinak is, illetve azok alkalmazottainak. Például, a mezőgazdasági támogatások megvonása esetén nem csupán a mezőgazdasági cégeknek és alkalmazottainak kellene végkielégítéseket nyújtani, hanem a mezőgazdasági eszközöket előállító cégeknek és alkalmazottaiknak egyaránt. A végkielégítések teljes mértéke azonban nem haladhatná meg azt, amit jelenleg az állam ilyen célokra költ. A kifizetések a termelés egymást követő szintjein természetesen nem terjednének ki a teljes bevételre az adott szinten, kizárólag a nettó nyereségre és amortizációs költségekre, amelyek arányaiban sokkal kisebb összegek.

Ezen a módon, úgy gondoljuk hogy a jelenleg állami támogatást élvező vállalatok és alkalmazottaik, valamint a beszállítóik is, egy erős ösztönzőt kapnának a támogatások eltörlésére. Ezáltal ezek a cégek olyan pozícióba kerülhetnének, amelyben az általuk kapott végkielégítések voltaképpen teljes mértékben fájdalommentessé tennék a a termelés átcsatornázását a szabad piac által támogatott termékekre, sőt, az átmenet kifejezetten pozitív is lehet, amennyiben egy adott cégnél a szabad piacra termelt termékekből származó jövedelem és a végkielégítések értéke meghaladják a korábban az államilag támogatott termékekből származó bevételeket.

Következő: A jövedelemadó, társaságiadó, valamint örökösödésiadó eltörlése