Sokak szerint a teljesen szabad piac (lassiez faire) azért nem jó ötlet, mert állam, avagy kormányzat nélkül nem épülnének meg olyan, közösség által használt dolgok, mint az utak és a járdák, illetve nem tudnánk mit kezdeni a legegyszerűbb externália-problémákkal sem, mint például hogy én zenét akarok hallgatni az éjjel, miközben a szomszédaim inkább aludnának.

Erre az egyik libertárius válasz az, hogy mindezek megoldhatók lakóközösségek létrehozásával. Ha valaki épít egy lakóparkot, a hozzá tartozó utcákat is megépíti; aki itt vesz lakást, az hozzáférést kap a közös dolgokhoz, amelyeket a lakópark fenntart. Ennek értelmében pedig minden vásárló beleegyezik, hogy – egy előre meghatározott formula szerint – kifizeti a karbantartás ráeső részét.

Ilyen, manapság egyébként nem ritka, magánúton létrejövő intézmények az externáliákat is tudják kezelni. Egy volt kollégám például abban a (magán) közösségben, amelyben lakott, nem festhette le az ajtaját a szomszédai beleegyezése nélkül – ez benne volt a közösséghez csatlakozást (lakásvásárlást) rögzítő szerződésben, amit aláírt. Egy társasházban, ami nem más, mint egy egy épületbe zsúfolt lakóközösség, a szerződés rendelkezhet arról, hogy a lakók milyen viselkedése ró már túl magas terheket a szomszédaikra. Ezen felül pedig a szerződés – bármilyen lakóközösségben – nyilván azt is előírhatja, hogy milyen úton lehet az együttélés szabályait megváltoztatni, hogy a lakók alkalmazkodni tudjanak a változó körülményekhez.

Ez a válasz viszont egy érdekes kérdést vet fel: Egy ilyen intézmény miben más, mint egy állam? Egy brit barátom mondta nekem, hogy az ő viszonya a társasházához lényegében ugyanaz, mint az önkormányzathoz. Mindkettő olyan hatóság, amely az ember lakhelye alapján formál jogot az élete szabályozására – legyen az egy társasház vagy egy önkormányzat fennhatósága alatt. Mindkettő kikényszeríti a szabályait. Mindkettő „adóztat” – hiába nem hívja a lakóközösség a karbantartásra és a javításokra begyűjtött pénzeket adónak. A szabályokat és az adók mértékét mindkét intézmény hasonlóan, demokratikus úton változtathatja – csak az egyik esetben az állampolgárok, a másikban a lakók szavaznak.

A lakóközösség tehát jó megoldás számos hétköznapi problémára, de ez mégis mennyiben magánmegoldás? Vagy akár meg is fordíthatjuk a kérdést: ha mi, libertáriusok elfogadunk ilyen intézményeket, akkor miért nem fogadjuk el őket akkor, amikor államnak hívják őket?

Az egyik lehetséges válasz a libertárius jogelméletre, illetve a természetes jogokra való hivatkozás. Ezek alapján mondhatjuk, hogy a lakóközösség – az állammal szemben – jogsértés nélkül jött létre. Aki építette, annak meg kellett vennie a földterületet, amelyet aztán továbbértékesített olyan embereknek, akik a szerződés aláírásával önként egyeztek bele az államihoz hasonló korlátozásokba. Ezzel szemben az önkormányzat azért jött létre, mert a lakók többsége (illetve egy, az adott területet magába foglaló, nagyobb poltikai egység lakóinak többsége) úgy döntött, hogy létrehozza – rákényszerítve a törvényeiket minden ott lakóra, ha beleegyezett, ha nem.

Ez a válasz lehet, hogy helyes, de nem hinném, hogy olyanokat is meg tud győzni, akik nem libertáriusok – mi több, magam sem gondolom végtelenül érdekesnek. Jelen esszé célja, hogy adjak egy másik választ – egy olyat, ami nem függ attól, hogy ki hogyan gondolkodik az emberek jogairól. Vannak nagyon is gyakorlati indokok, amelyek miatt érdemes foglalkoznunk az „államszerű” intézmények eredetével, és amelyek nem arról szólnak, hogy bárkinek a jogait megsértették-e, vagy sem.

Az okok feltárásához vegyük a következő helyzetet: A ’90-es években vagy. Teherautót szeretnél venni. Kettő közül választhatsz: az egyik Detroitban készült, a másik a Szovjetunióban. Melyiket választod?

A legtöbben a kapitalista teherautót választanák. De miért? Mindkettő teherautó. Ha egyformán gyártották őket, pontosan ugyanúgy is kell működniük – miért fontos hát az eredetük? Mit érdekel minket egy teherautó ideológiája?

A válasz természetesen az, hogy a teherautókat nem egyformán gyártották. A kapitalista teherautó egy olyan intézményrendszerben készült, amelyben, aki rossz teherautót gyárt, az valószínűleg veszteséges lesz. A kommunista teherautó intézményrendszere viszont olyan, hogy abban, aki jó teherautót gyárt, az lesz valószínűleg veszteséges, és nem is csak pénzügyi értelmében – ugyanis a fogyasztók igényeinek megfelelő teherautók gyártása valószínűleg nem egyezik a tervben előírtakkal. Ha nem is nézzük meg a teherautókat, akkor is jó okunk van feltételezni, hogy a kommunista teherautó rosszabb. Az egyik valószínű probléma például, hogy nehezebb lesz – ugyanis a gyári kvótákat gyakran nem úgy szabták meg, hogy hány darab teherautó készüljön, hanem hogy hány tonna.

Pontosan ugyanez a válasz adható arra, hogy mi a különbség egy lakóközösség „kormányzata” és az azt bennfoglaló önkormányzat között. Annak a magánvállalkozónak, aki létrehozta az előbbit, az érdekében állt a lehető legjobb politikai intézményrendszer létesítése – elvégre nem pusztán házakat, hanem a „kormányzatban” való részesedést is árulta. Minél vonzóbb volt a kínált közösségi forma a vásárlóknak, annál több pénzt kérhetett a lakásokért.

Ellenvetésként fölhozható, hogy hasonló korlátok vonatkoznak azokra a politikai intézményekre is, amelyek létrehozzák vagy módosítják az önkormányzatokat. A szavazók végül is ugyanúgy, egy számukra kívánatos intézményrendszer alatt szeretnének élni, úgyhogy annak a politikai vállakozónak, aki létrehoz vagy módosít egy önkormányzatot, ugyancsak érdekében áll vonzó intézményeket felállítani.

Ez egy bizonyos fokig igaz is, de sokkal kevésbé, mint egy lakóközösség esetében. Van pár dolog, ami miatt egy demokrácia közel sem működik olyan jól, mint a kapitalizmus.

Hogy csak egyet említsek, az egyes szavazóknak nagyon kevés ösztönzőjük van arra, hogy sokat foglalkozzanak a számukra legjobb politikai intézmények kiválasztásával, lévén a szavazatuk csak nagyon kis eséllyel fogja meghatározni a végeredményt. Az egyes vásárlók viszont azzal „szavaznak”, hogy megveszik-e az adott közösség részét képező házat, vagy nem. Ha nemmel szavaznak, akkor nem fognak a kérdéses intézmények alatt élni, ha igennel, akkor meg igen, tehát sokkal erősebb ösztönzőjük van, hogy a vásárlás előtt tájékozódjanak a kínált intézményekről – vagy, hogy legalább utána nézzenek az aktuális ingatlanáraknak, vagy annak, hogy ugyanennek az eladónak a korábban létrehozott lakóközösségei hogyan is néznek a gyakorlatban ki. Ez az egyik oka annak, hogy nemhogy a kommunista, de még a szociáldemokrata teherautók is valószínűleg rosszabbak a kapitalista társaiknál.

Az államok egyik fontos jellemzője a méretük. Egy átlagos amerikai olyan önkormányzati rendszer alatt él, amely több tízezer – ha nem százezer – polgárt foglal magába. Egy társasház vagy egy lakóközösség lakója ellenben egy átlagosan nagyjából száz főt tömörítő „magánkormányzat” tagja. Nem hinném, hogy ez véletlen. Van egy olyan érzésem, hogy az önkormányzatok hasonló okokból nagyobbak a lakóközösségeknél, mint amiért a kommunista teherautók nehezebbek a kapitalistáknál.

Hogy valaki a kapitalista teherautót válassza, az nem libertárius ideológia kérdése. Egy értelmes kommunista maga is kapitalista teherautót venne. Sőt, azok a kommunisták, akiknek volt alkalmuk Nyugaton vásárolni – amely lehetőség gyakran csak olyan kommunista erények gyakorlásáért adatott meg, mint a párthűség –, rutinszerűen fejezték ki a kapitalista termékek iránti preferenciájukat azzal, hogy annyit vettek belőlük, amennyit csak tudtak. Nem sokkal később pedig a kommunista blokk egykori országai is demonstrálták, némiképp nagyobb léptékben, hogy inkább a kapitalista teherautókat választanák.

A cikk eredetileg a Liberty Magazine-ben jelent meg. Fordította Madlovics Bálint.

Posted by madlovba3

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..