B. Mi ártalmas van abban, ha a pénzt tekintjük a vagyon mértékének?

F. A hátránya a következő: ahhoz a gondolathoz vezet, hogy a jelzett dolgok növelhetőek a jelzés növelésével; és elkövetjük azokat a hibákat, amit ön is elkövetett, amikor királyt csináltam önből. De még tovább kell néznünk. Hasonlóan ahhoz, hogy a pénz mennyiségével mérjük a vagyont a papírpénz mennyiségével mérjük a pénzt; és ebből következik, hogy nagyon könnyen és egyszerűen biztosítható mindenki számára a vagyon élvezete.

B. De azt azért nem vitatja, hogy a pénz az értékek mérője?

F. Persze, természetesen odáig nem mennék el, ugyanis pontosan ez adja az illúzióját. Megszokássá vált mindennek az értékét pénzben kifejezni. Azt mondják, hogy ez öt, tíz vagy húsz dollárba kerül, mintha azt mondanánk, hogy ez öt, tíz vagy húsz gramm súlyú lenne; vagy öt, tíz vagy húsz jardnyi távolság; ez a terület öt, tíz vagy húsz hektár lenne; és így lett a pénz az értékek mérője.

B. Úgy tűnik, hogy valóban így volt.

F. Igen, valóban így tűnik és én pont emiatt a látszat miatt panaszkodom, nem a valóság miatt. A hossz, méret, terület mértéke megegyezésen alapul és megváltoztathatatlan. De ez nincs így az arany és az ezüst értékének esetén. Ez pont annyira változik, mint a kukorica, bor, ruházat vagy a munka értéke, és pont ugyanolyan okok miatt és ugyanolyan törvényeknek engedelmeskedve. Az aranyat – hasonlóan a vashoz – a bányászok munkája, a tőkések befektetése, valamint a kereskedők és tengerészek közreműködése hozza karnyújtásnyi közelségbe. Hogy többe kerül vagy kevesebbe az attól függ, hogy mennyibe kerül az előállítása, hogy sok van belőle a piacon vagy kevés, és hogy kicsi vagy nagy iránta a kereslet. Egyszóval minden más előállításának függvénye. De egy körülmény mindig azonos és ez sok tévedést okoz. Amikor a pénz értéke változik, akkor a nyelvben a változást ahhoz mérik, amiért azt elcserélik. Tegyük fel például, hogy az aranyhoz viszonyítva minden körülmény változatlan, egyet kivéve, nevezetesen nem termett semennyi búza sem. A búza ára emelkedni fog. Azt fogják mondani: “Az a hordó liszt, ami korábban öt dollár volt, most már nyolcat ér.” És igazuk lesz, mert a liszt értéke változott, és a nyelv egyetért ezzel. De fordítsuk meg a felvetésünket és tegyük fel, hogy a liszthez viszonyítva marad minden állandó, de a természetben lévő arany fele eltűnik. Ebben az esetben az arany ára fog növekedni. Úgy tűnik, hogy azt kéne mondanunk: “Ez az arany sas, ami korábban tíz dollárba kerül, most már húszat ér.” És tudod, hogy ezt mégis hogyan fejezik ki az emberek? Mintha a másik dolognak az ára csökkent volna: “A liszt, ami korábban tíz dollárt ért most már öt dollárba kerül.”

B. Végső soron mindkettőnek ugyanaz a végeredménye.

F. Nem kétséges; de gondoljon bele abba, hogy milyen kavarodás és csalás történik olyan cserék esetén, amikor a közvetítő értéke anélkül változik az elnevezés megváltozásának következtében, hogy arról nincs tudomásunk. Az érmék vagy a bankjegyek öt dolláros névértéken kerülnek kibocsátásra, és ezt a nevet minden egyes leértékelésnél magukkal viszik. Az értékük lecsökken a negyedére vagy a felére, de még mindig ugyanúgy öt dollárosnak hívják majd őket. Az okosabbak ügyelnek majd arra, hogy termékeiket csak nagyobb mennyiségű bankjegyért adják majd oda – más szóval tíz dollárt kérnek majd azért, amiért korábban csak öt dollárt kértek volna; de az egyszerűbb embereket behúzzák a csőbe. Sok évnek kell eltelnie, mire az összes érték a megfelelő szintre kerül. A nemtörődömség és a megszokások miatt az ország egy munkásának napi fizetése sokáig egy dollár marad, míg a környezetében elérhető fogyasztási cikkek eladási ára növekedni fog. Nyomorogni fog anélkül, hogy tudná az okát. Röviden, mivel szeretnéd, hogy halásszak, könyörögve kérlek, hogy mielőtt elválnak útjaink, hogy figyelmed erre a lényeges pontra összpontosítsd: ha a hamis pénz (függetlenül attól, hogy milyen formában jelenik meg) körforgásba kerül, az fokozatos elszegényedéshez vezet, és minden eladható termék vagy szolgáltatás árának növekedésében manifesztálódik. De ez az áremelkedés nem ugyanúgy és ugyanakkor megy végbe különböző dolgok esetén. Éles elméjű emberek, brókerek, üzletemberek nem érzik majd hátrányát; ugyanis az a szakmájuk, hogy figyeljék az árak változását, megtudják ennek okait és spekuláljanak ennek függvényében. De a kiskereskedő, a farmer és a munkás az egész terhét viselni fogja. A gazdag nem lesz tőle gazdagabb, de a szegény szegényebb lesz miatta. Ebből következően az ilyesfajta fortélyok növelik a távolságot a gazdagság és a szegénység között, megbénítják azokat a folyamatokat, amiken keresztül emberek hasonló szintre tudnak jutni, és évszázadok kellenek majd a szenvedőknek ahhoz, hogy az egyenlő feltételekhez történő felzárkózásuk megtörténjen.

B. Sajnos mennem kell. Majd gondolkodom azon, amiket most mondott nekem.

F. Befejezte az előadását? Mert én még csak el sem kezdtem az enyémet. Még nem beszéltem a tőke utálatának népszerűségéről, a díjtalan hitelről (kölcsönök kamat nélkül) – egy igen szerencsétlen kifejezés, egy sajnálatos tévedés, aminek ugyanaz a forrása.

B. Micsoda? A népesség ijesztő elégedetlensége a kapitalistákkal abból származik, hogy összekeverik a pénzt a gazdagsággal?

F. Ennek több oka van. Sajnos bizonyos tőkések jogot formáltak maguknak monopóliumokra és privilégiumokra, amik elegendőek ezen érzés kialakításához. De amikor a demokrácia teoretikusai ezt igazolni, rendszerbe foglalni, ésszerű véleményként feltüntetni akarták, majd a tőke természete ellen szerették volna fordítani, pontosan ahhoz a fals politikai gazdaságtanhoz fordultak, aminek gyökere ez a fogalmi zavar. Azt mondták az embereknek: “Vegyünk egy dollárt; tegyük egy pohár alá; hagyjuk ott egy évig; majd nézzük meg és azt fogjuk tapasztalni, hogy nem produkált még sem tíz centet, sem ötöt, sem semennyit. Ebből következően a pénz nem termel kamatot.” Ezek után a “pénz” szó helyére behelyettesítették a “tőkét”, amit elvileg a pénz mér, és a módosított kijelentésből ezt a logikai következtetést vonták le: “Ebből következően a tőke nem termel kamatot.” Innen jön a többi következtetés: “Ebből következően aki tőkét kölcsönöz nem kaphat semmit ért; ebből következően ha valaki tőkét kölcsönöz neked és nyert valamit rajta, akkor kirabol; ebből következően minden kapitalista tolvaj; ebből következően a vagyon, aminek ok nélkül kell szolgálnia azokat, akik kölcsönkértek valójában azoknak a tulajdona, akikhez valójában nem tartozik; ebből következően nincs olyan, hogy tulajdon; ebből következően minden mindenkié; ebből következően …”

B. Ez igen komoly; különös tekintettel a szillogizmusra, ami ennek forrása. Nagyon szeretnék többet tanulni a témáról. De jaj! Már nem tudok figyelni. Annyi zavar van a fejemben az érme, pénz, szolgáltatás, tőke, kamat szavaktól, hogy alig tudom, hol vagyok. Ha akarja folytatjuk a beszélgetést egy másik napon.

F. Addig is itt egy rövid munka, aminek címe “Capital and Rent”. Talán ez eloszlatja a kételyeit. Csak olvasson bele, ha némi szórakozásra vágyik.

B. Szórakozásra?

F. Ki tudja? Egy új probléma eloszlathat egy régit.

B. Még nem döntöttem el, hogy a nézetei a pénzről és a politikai gazdaságról helyesek-e. De a beszélgetésünkből az alábbi következtetéseket vontam le: ezek a kérdések a lehető legfontosabbak; ugyanis az, hogy háború lesz vagy béke, rend vagy anarchia, az állampolgárok egysége vagy elidegenedése attól függ, hogy mi ezekre a kérdésekre a válasz. Hogy lehet, hogy Franciaországban és az összes többi, magát civilizáltnak tekinthető országban az a tudomány, ami ennyire érint mindenkit és amelyik elterjesztése ennyire megváltoztatná az emberiség sorsát ennyire kevéssé ismert? Lehet, hogy az állam nem tanítja megfelelően?

F. Nem egészen. Ugyanis anélkül, hogy ez tudatosulna benne, az állam mindenkinek az agyát előítéletekkel, szívét pedig a zűrzavarnak, a háborúnak és gyűlöletnek kedvező kijelentésekkel tölti meg; így onnantól kezdve, hogy rend, béke és jogszerűség lehetősége merülne fel már hiába állítja, hogy az igazság nála van; azt nem engedheti be.

B. Úgy néz ki ön egy igen félelmetes elégedetlenkedő. Milyen érdekei fűződnek az államnak ahhoz, hogy az emberek elméjét elködösítse és forradalmakra, polgárháborúkra és egyéb háborúkra hangolja őket? Biztos jelentősen túlzott azzal kapcsolatban, amit az előbb mondott.

F. Figyeljen. Abban az időszakban, amikor az értelmi képességeink elkezdenek fejlődni, abban a korban, amikor a képzeletünk a legélénkebb, amikor az elme szokásai a legkönnyebben formálhatóak – amikor ránézhetnénk a társadalomra és megérthetnénk -, egyszóval amikor hét vagy nyolc évesek leszünk, mit tesz az állam? Beköti a szemünket, gyengéden kivesz minket a környezetünk társadalmi köreiből, hogy az érzékeny természetünkkel és fogékony szívünkkel együtt fejest ugorjunk a római társadalomba. És itt tart minket legalább tíz évig, ami elég hosszú idő ahhoz, hogy az agyra jelentős hatással legyen. Figyelje meg, hogy a római társadalom pont ellentétes azzal, amire a mienk épül. Ott a háborúból éltek; itt nekünk utálni kéne a háborút; ott utálták a munkát, nekünk ebből kéne élnünk. Ott a fennmaradás alapjait a rabszolgaság és a zsákmányszerzés jelentette; itt ezeket a szabad ipar jelentené. A római társadalom az alapelvei szerint szerveződött. Szükségszerűen csodálta azt, ami a felvirágzásához vezetett. Ott azt tekintették erénynek, amit mi gyarlóságnak. A költőiknek és történészeiknek azt kellett dicsérniük, amiket nekünk meg kéne vetnünk. Már a szabadság, rend, igazság, nép, becsület, befolyás stb. szavaknak nem lehet olyan jelentősége Rómában, amilyen Párizsban van, vagy lehetne. Hogy várhatjuk el, hogy az az ifjúság, amelyik az egyetemi vagy hagyományos iskolákban eltöltött éveiben Livyt és Quintus Curtiust tanult hitoktatása keretein belül megértse a szabadságot, mint Gracchi, az erényt, mint Cato, a patriotizmust, mint Cézár? Hogy várhatjuk el, hogy ne legyenek pártoskodóak és harciasak? Hogy várhatjuk el, hogy a legkevésbé is érdekelje őket a mi társadalmi rendszerünk mechanizmusai? Ön szerint az elméjük készen áll arra, hogy ezeket megértse? Nem látja, hogy ahhoz, hogy ezt megtegyék a korábbi tapasztalataikat el kell dobniuk és azokkal teljesen ellentétes újakat kéne befogadniuk?

B. Milyen következtetést von le mindebből?

F. Elmondom. A legsürgősebb dolog nem az, hogy az állam tanítson, hanem az, hogy engedjen oktatni. Minden monopólium ízléstelen, de a legrosszabb mind közül az oktatás monopóliuma.

Posted by Szabad Társadalom

A küldetésünk az, hogy ösztönözzük, megismertessük és összekapcsoljuk az embereket a szabad társadalom gazdasági, etikai és jogi alapeveivel. Ezen elvek magukban foglalják az egyéni szabadság, a szabadpiac, a szabad vállalkozás, és a magántulajdon alapelveit.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..