A liberalizmus nem vallás, nem világnézet, nem pártja érdekcsoportoknak. Nem vallás, mivel nem igényel hitet, sem elköteleződést, mivel nincs semmi misztikus benne, és mivel nincsenek dogmái. Nem világnézet, mivel nem próbál magyarázatot adni a kozmoszra és mivel nem mond semmit, illetve nem kiván semmit se mondani az emberi lét értelme és célja kapcsán. Nem pártja érdekcsoportoknak, mivel nem biztosít illetve nem kíván biztosítani egyáltalán semmiféle külön előnyt semmilyen egyén vagy csoport számára. A liberalizmus ettől valami teljesen eltérő. A liberalizmus egy ideológia, egy doktrína a társadalom tagjainak kölcsönös kapcsolatáról, és egyidejűleg ezen doktrína alkalmazása az emberek helyzetére a tényleges társadalomban. A liberalizmus nem ígér semmit ami meghaladná azt, ami megvalósítható a társadalomban és a társadalmon keresztül. Csupán egy dolgot kíván nyújtani az embereknek: a békés, zavartalan előmozdítását az anyagi jóllétnek mindenki javára, hogy ezáltal biztosíthassuk magunkat a fájdalom és szenvedés külső forrásaitól, amilyen mértékben csak futja arra a fennálló társadalmi intézmények erejéből. A szenvedés csökkentése, a boldogság növelése: ebből áll célja.

Egyetlen szekta vagy politikai párt sem hitte soha, hogy ügyét előre viheti anélkül, hogy az emberek érzékeire ne hatna. A hangzatos szójátékok, a zenék és énekek visszhangja, a zászlók hulláma, a virágok és a színek, mind-mind szimbólumokként szolgálnak, melyekkel a vezetők a követőket a saját személyükhöz igyekszenek láncolni. A liberalizmusnak semmi köze az ilyesféléhez. A liberalizmusnak nincs pártvirágja és párt színezete, nincs pártzenéje és bálványai, nincsenek szimbólumai és nincsenek szlogenjei. A tartalommal rendelkezik és az érvekkel. Ezek kell hogy győzelemre vezessék.

Ludwig von Mises, Liberalism – In the classical tradition, 192. oldal.

Posted by Szabad Társadalom

A küldetésünk az, hogy ösztönözzük, megismertessük és összekapcsoljuk az embereket a szabad társadalom gazdasági, etikai és jogi alapeveivel. Ezen elvek magukban foglalják az egyéni szabadság, a szabadpiac, a szabad vállalkozás, és a magántulajdon alapelveit.

Hozzászólás