A profitnak a fogyasztók állítólagos előnyére történő megszűntetése azt jelentené, hogy a vállalkozókat kényszeríteni kellene, hogy a termékeiket olyan árakon adják el, amely árak nem haladhatnák meg a termelési költségeiket. Ám ilyen árak mellett az egyébként profitot hozó termékek árai a potenciális piaci áruk alatt lenne, így kínálatuk elégtelennek bizonyulna. Vagyis lennének olyanok, akik bár szívesen vásárolnának ezeken az árakon, mégsem jutnának hozzá a kívánt termékekhez. A hatósági árplafon ui. lebénítja a piacot, és felszámolja a termékek hatékony allokációját, illetve valamilyen kvóta-rendszer bevezetését teszi szükségessé.

Mindazonáltal a vállalkozói profit eltörlésének javaslata valójában nem is annyira magának a profitnak a megszűntetését célozná, mintsem inkább a profitnak a vállalkozóktól való elvételét, és a munkavállalók kezére játszását.

Egy ilyen rendszerben a profitok a munkavállalókhoz kerülnének, a felmerülő veszteségek viszont a vállalkozókat sújtanák, ami valószínűleg a profitok folyamatos csökkenéséhez és a veszteségek növekedéséhez vezetne. Mindenesetre a profitnak nagyobb része kerülne fogyasztásra, és kisebb része lenne a vállalkozásokba fektetve. Így aztán nem lenne rendelkezésre álló tőke az új termelőágazatok megteremtésére. Emellett nem lenne tőketranszfer sem a különféle – a fogyasztói kereslet változásának hatására – hanyatló és növekvő ágazatok között, mert ez sértené mindazoknak a munkavállalóknak az érdekeit, akik olyan vállalkozásokban vagy ágazatokban dolgoznak, amelyektől tőkét kellene elvonni más vállalkozások vagy ágazatok számára. Ha fél évszázaddal ezelőtt egy ilyen rendszer bevezetésre került volna, akkor az azóta eltelt időszak minden újítása lehetetlenné vált volna. Még ha az egyszerűség kedvéért el is tekintünk a tőkefelhalmozás problémájától, akkor is be kell látnunk, hogy a profit felosztása a munkavállalók között szükségképpen a termelésnek egy adott állapotban való megrekedését eredményezné, és kizárna bármiféle gazdasági igazodást, javulást és haladást.

Egy ilyen rendszer valójában a munkavállalók kezébe adná a befektetett tőke tulajdonjogát, ami végső soron a szindikalista rendszer létrehozását jelentené, annak minden sajátosságával együtt. Még egyetlen szerző vagy reformer sem vette ez idáig a bátorságot, hogy egy ilyen rendszert nyíltan propagáljon.

Újabb megoldás lehetne, ha az állam kisajátítaná a vállalkozók által megkeresett teljes profitot egy erre alkalmas módszer, a nyereség száz százalékos megadóztatásával. Ez a vállalkozókat végeredményben a gyárak és műhelyek felelőtlen ügyintézőivé változtatná, akik többé nem lennének alávetve a fogyasztók fennhatóságának, és akik úgy irányítanák a termelést, ahogyan azt éppen jónak látják.

Mindazonáltal manapság a (nyíltan még nem szocialista) kormányok mindhárom módszert egyidejűleg alkalmazzák: egyrészt a fogyasztók állítólagos érdekeire hivatkozva különféle árszabályozással megfosztják a vállalkozókat a potenciális profittól, másrészt támogatják a szakszervezetek azon törekvéseit, hogy a profit egy része a munkavállalókhoz kerüljön, harmadrészt megfosztják a vállalkozókat a profittól a különféle jövedelemadók, nyereségadók, és „extrapofit” adók formájában, amelyek így egy egyre növekvő állami elvonást jelentenek a nyereségből. Jól látható, hogy amennyiben ez a politika tovább folytatódik, akkor az hamarosan minden haszontól sikeresen megfosztja majd a vállalkozókat.

E módszereknek az együttes alkalmazása ui. már jelenleg is csak a káoszt növeli, ami a vállalkozók kifüstölésével végezetül a szocializmus teljes magvalósításához vezet. A kapitalizmus egyszerűen nem életképes profit nélkül. A profit és a veszteség léte az, ami a vállalkozókat arra kényszeríti, hogy a tőkéjükkel a fogyasztókat a lehető legjobban szolgálják. A profit és a veszteség az, ami lehetővé teszi, hogy azok az emberek irányítsák az üzletet, akik a leginkább képesek kielégíteni a közösség igényeit. Ha a profit megszűnik, pusztán a káosz marad vissza.

A Profit Elleni Érvek

Mindazok az érvek, amelyekkel a profitellenes politikát megpróbálják igazolni, a piacgazdaság működésének félreértéséből fakadnak.

Az iparmágnások túl hatalmasok, túl gazdagok, túl nagyok, amolyan felelőtlen zsarnokok, akik az erejüket pusztán saját gazdagságuk gyarapítására használják. Már az is az ördögtől való, ha egy vállalkozás nagy. Egyébként sincs semmilyen ésszerű ok arra, hogy egyeseknek milliói legyenek, miközben mások meg szegények. A kevesek gazdagsága okozza a tömegek szegénységét. Valahogy így szólnak a profitellenes vádak.

Mindazonáltal az ilyesfajta szenvedélyes vádak mindegyike téves. Az üzletemberek távolról sem felelőtlen zsarnokok. Valójában épp a profitéhség, illetve a veszteségek elkerülésének szorító kényszere által képesek a fogyasztók markukban tartani a vállalkozásokat, hogy azok ne a saját, hanem az emberek kívánságainak tegyenek eleget. Egy céget az tesz naggyá, hogy a legsikeresebben találja el és szolgálja ki a vásárlók igényeit, és ha egy nagyobb cég nem szolgálná jobban az embereket, mint a kisebb, akkor épp úgy kicsinységre lenne ítélve. Valójában nincs semmi rossz abban a törekvésben, ha egy üzletember a profitja növelésével akar gazdag lenni. Egy üzletembernek ui. üzletemberként csak egyetlen feladata van: küzdeni a lehető legnagyobb profitért. A hatalmas profit azt bizonyítja, hogy a fogyasztóknak kínált szolgáltatás jó. Ezzel szemben a veszteség csak a vállalkozó által elkövetett hibákra bizonyíték, vagyis arra, hogy a vállalkozó nem volt képes kielégítően elvégezni a rámért feladatokat. A sikeres vállalkozók gazdagsága továbbá nem oka senki szegénységének, hiszen a fogyasztókat épp a vállalkozók látják el, és nélkülük nem lennének. Az elmaradott országokban élők nyomorúságát sem valakik fényűzése okozza. Ez a nyomorúság sokkal inkább azzal a ténnyel van összefüggésben, hogy ezekben a szegény országokban nincsenek vállalkozók, akik gazdagok lennének. Az átlagembereknek azokban az országokban a legmagasabb az életszínvonala, ahol a legtöbb a gazdag vállalkozó. Mindenkinek elsőrendű érdeke, hogy a termelési tényezők felügyelete azok kezébe összpontosuljon, akik tudják, hogy miként kell azokat a leghatékonyabb módon hasznosítani.

Dacára ennek, manapság minden kormánynak és politikai pártnak bevallott célja, hogy megakadályozza az új milliomosok születését. Ha az Egyesült Államok ötven évvel ezelőtt magáévá tette volna ezt a profitellenes politikát, akkor az új termékek ipari termelése mára elsatnyult volna. Az autók, hűtőszekrények, rádiókészülékek, és vagy száz más egyéb kevésbé látványos, ámde annál hasznosabb innováció nem válhatott volna a legtöbb amerikai háztartást alapvető részévé.

Az átlagos bérből élők mindazonáltal úgy vélik, hogy a termelés társadalmi apparátusának működtetése, a fejlesztés, és a növekvő kibocsátás valójában semmi mást nem igényel, mint egy olyan relatíve egyszerű rutinmunkát, mint ami számukra is adatott. Az ilyen emberek nem látják, hogy pusztán a kemény munka nem elég, ugyanis szorgalom és szakértelem mit sem ér, ha nincsenek olyan vállalkozók, akik ezt a szorgalmat és szakértelmet az előrelátásukkal a legfontosabb célok félé fordítják, és ha nincs a tőkések által felhalmozott tőke, ami ezeknek a céloknak a megvalósulását elősegíti. Az amerikai munkás nagyot téved, amikor azt hiszi, hogy magas életszínvonalát saját kiválóságának köszönheti. Az amerikai munkás ui. nem szorgalmasabb, és nem is szakképzettebb, mint a nyugat-európai munkás. Az, hogy az amerikai munkás mégis többet keres, mint európai társai, annak köszönhető, hogy országa, az Egyesült Államok sokkal tovább ragaszkodott a „nyers individualizmushoz”, mint Európa. Az amerikai munkásnak ui. megadatott az a szerencse, hogy az Egyesült Államok csak negyven-ötven évvel később tért rá arra az antikapitalista politikára, amire előtte Németország. Az amerikai munkás bére valójában azért magasabb a világ többi részén élő munkásokéhoz képest, mert Amerikában a legnagyobb az egy munkavállalóra jutó tőke. Köszönhetően annak, hogy az amerikai vállalkozó nincs annyi sanyargató diktátummal korlátozva, mint más országok vállalkozói. Az Egyesült Államok relatíve nagyobb prosperitása valójában annak a ténynek az eredménye, hogy a New Deal csak 1933-ban jött, és nem 1900-ban vagy 1910-ben.

Így ha valaki tanulmányozni akarja Európa lemaradásának az okait, akkor szükségképpen meg kell vizsgálnia azt a sokféle törvényt és szabályozást, amelyek meggátolták, hogy Európában olyan intézmények jöhessenek létre, mint amilyenek az amerikai háztartási és vegyescikk boltok, és amely szabályozások elnyomták a bevásárlóláncok, áruházak, és szupermarketek kialakulását. Fontos lenne továbbá vizsgálnia a német állam azon törekvését, hogy megvédje a kézműipart a kapitalista üzleti versenytől. Még relevatívabbnak ígérkezne az osztrák Gewerbepolitikvizsgálata, vagyis annak az állami politikának a vizsgálata, ami az osztrák gazdasági szerkezetnek az ipari forradalmat megelőző állapotát kívánta megőrizni.

Mindazonáltal a legnagyobb veszélyt a prosperitásra, a civilizációra, és a bérből élők anyagi jólétére a szakszervezeti vezetők tehetségtelensége jelenti, valamint a „szakszervezeti közgazdászok”, illetve nem utolsósorban a munkásoknak azon kevéssé értelmes rétege, amelyik nem képes tisztán felfogni a vállalkozóknak a termelésben betöltött szerepét. A belátásnak ugyanezen hiánya ölt testet Lenin írásaiban is. Lenin ti. úgy látta, hogy a mérnökök tervező munkáján, és a munkások kétkezi munkáján túl a termelés pusztán a „termelés és elosztás ellenőrzését” igényli, azaz egy olyan feladatot, amit úgymond még a “felfegyverzett munkások” is el tudnak látni. Mert a termelés “számbavételét, ellenőrzését a kapitalizmus rendkívül leegyszerűsítette minden írni-olvasni tudó ember által elvégezhető felügyeleti és feljegyzési műveletekre, a négy számtani alapművelet ismeretére”. (Lenin: Állam és forradalom) Ez talán nem igényel kommentárt.

Részlet Ludwig von Mises Profit and Loss című 1951-es esszéjéből.

Posted by Szabad Társadalom

A küldetésünk az, hogy ösztönözzük, megismertessük és összekapcsoljuk az embereket a szabad társadalom gazdasági, etikai és jogi alapeveivel. Ezen elvek magukban foglalják az egyéni szabadság, a szabadpiac, a szabad vállalkozás, és a magántulajdon alapelveit.

Hozzászólás