A marxista kritika rendre bírálja a kapitalista társadalmat a termelés anarchizmusa, avagy tervezetlensége végett. Mondják, minden tőkés vállalkozó merőben vakon termel, nyers profitvágytól vezérelve, nem törődve azzal, hogy működése valamilyen társadalmi szükségletet elégítsen ki. A marxisták számára így az sem különösképpen meglepő, ha gazdasági válságok formájában időről időre súlyos zavarok mutatkoznak a termelésben. Állításuk szerint ugyanakkor teljességgel hiábavaló ezekkel a válságokkal szemben magán a kapitalista rendszeren belül harcolni, mert azokra egyedül a szocializmus jelenthet csak ellenszert, azaz a profitérdekelt termelésnek egy olyan tervgazdasággal történő helyettesítése, ami a szükségletek kielégítését célozza.

Ám az igazat megvallva, e marxista szemrehányás, mely szerint tehát a piacgazdaság “anarchisztikus” lenne, valójában nem mond többet annál, mint hogy a piacgazdaság éppenséggel nem szocializmus. Vagyis a piacgazdaságban a termelés ügyvitele nincs alávetve egy központi hivatalnak, melynek legfőbb dolga lenne irányítani a termelési tényezők felhasználását, hanem e feladat a vállalkozókra és a termelőeszközök tulajdonosaira marad. Így aztán a kapitalista gazdaságot “anarchisztikusnak” bélyegezni épp csak annyit tesz, hogy a kapitalista termelés nem az állami intézmények függvénye.

Az “anarchia” kifejezés mindazonáltal egy másfajta jelentést is hordoz. Az “anarchia” szót ui. általában arra a társadalmi állapotra használjuk, amikor a kormányzat – megfelelő rendfenntartó apparátus hiányában – nem képes biztosítani a köznyugalmat és a törvények tiszteletét, így a folyamatos konfliktusok végül káoszhoz vezetnek. Következésképp az “anarchia” szó összekapcsolódik valamilyen fenntarthatatlan és elfogadhatatlan állapot jelenségével, minek okán a marxista teoretikusok nagy előszeretettel használják. A marxi elméletnek ui. szüksége van az ilyesfajta fogalmakra, hogy emocionális alapon rokonszenvet vagy ellenszenvet gerjesszen, ami aztán meggátolja a racionális kritikai elemzést. A “termelés anarchiája” szlogen e tekintetben tökéletesen betöltötte ezt a fajta szerepét, egész generációkat zavarva össze, illetve befolyásolva a jelenleg is működő pártok gazdasági és politikai gondolkodását, beleértve ebbe azon pártokat is, melyek egyébként hangosan hirdetik a maguk anti-marxizmusát.

A fogyasztók szerepe, és a piac törvénye

Még ha igaz is az, hogy a kapitalista gazdaság “anarchikus”, azaz nélkülöz bármiféle központi irányítást, illetve az, hogy az egyes tőkések és vállalkozók a profit reményében egymástól függetlenül végzik a termelést, akkor is teljességgel téves az a feltételezés, hogy a tőkések és vállalkozók ne rendelkeznének útmutatással a termelés megszervezésére a fogyasztói igények kielégítéséhez. Ellenkezőleg, a kapitalista gazdaság legbelsőbb természetéhez tartozik, hogy a termelési tényezők felhasználása végeredményben a fogyasztói igények kielégítésére fordítódik.

A vállalkozók és a tőkések ui. nem menekülhetnek a piac erői elől, azaz a tőkejavakat és a munkaerőt oly módon kell elosztaniuk, hogy ezzel – az adott gazdasági fejlettség és technológiai színvonal mellett – a lehető legnagyobb megelégedésére legyenek a fogyasztóknak. Ebből következően teljesen félrevezető az a szembeállítás, hogy míg a kapitalista termelés pusztán a profitért folyik, addig a szocialista termelés a használati értékért. A kapitalista gazdaságban a fogyasztók kereslete határozza meg a társadalmi termelés irányát és szerkezetét, méghozzá éppen azért, mert a tőkéseknek és vállalkozóknak muszáj tekintettel lenniük a vállalkozásuk nyereségességére.

A termelési tényezők magántulajdonlásán alapuló gazdaság a piac által nyeri el értelmét. A piac úgy működik, hogy az árak változásán keresztül a kereslet és a kínálat újra és újra összhangba kerül. Ha egy áru iránti kereslet növekszik, akkor annak az árunak megnő az ára, ami a kínálat növekedéséhez vezet. A vállalkozók ui. olyan termékeket próbálnak előállítani, ami a lehető legnagyobb nyereséget ígéri számukra, illetve bármely termék gyártását addig fokozzák, amíg az nyereséget hoz. Ámde az a tény, hogy a vállalkozók csak olyan árukat termelnek, melyek eladása nyereséget ígér, egyúttal azt jelenti, hogy nem használnak el tőkejavakat és munkaerőt olyan áruk termelésére, amire a fogyasztóknak nincs sürgető igényük.

Végső soron a fogyasztók azok, akik eldöntik, hogy mit kell termelni és hogyan. A piac törvénye rákényszeríti a vállalkozókat és a kapitalistákat, hogy engedelmeskedjenek a fogyasztók utasításainak, és teljesítsék kívánságaikat, méghozzá a legkevesebb idő, munka és tőkeráfordítással. A piaci verseny ui. gondoskodik róla, hogy azok a tőkések és vállalkozók, melyek nem felelnek meg e feladatra elveszítsék a termelési folyamat fölötti irányításukat. Mert amennyiben nem képesek állni a versenyt, azaz a fogyasztói igények mennél jobb és olcsóbb kielégítését, úgy veszteséget szenvednek el, ami csökkenti a társadalom termelési folyamatában betöltött jelentőségüket. Ha tehát nem változtatnak rövid időn belül tőkebefektetéseik és vállalkozásaik irányításán, úgy veszteségeik révén teljesen megszűnnek, és elveszítik vállalkozói létüket, illetve a továbbiakban meg kell elégedniük egy szerényebb és kisebb jövedelmet biztosító alkalmazotti szereppel.

A termelés célja a fogyasztás

A piac törvénye a munkaerőre is vonatkozik. Miként a többi termelési tényező esetén, a munkaerő értékét is az határozza meg, hogy mennyire alkalmas az emberek igényét kielégíteni. Ennek okán a munkaerő ára, a munkabér, éppen olyan piaci jelenség, mint bármely más piaci jelenség, melyet a kereslet és a kínálat határoz meg. A munkaerő annyit ér, mint amennyit annak terméke a vásárlók szemében. A bérek alakulása a munkaerőt azokba a termelési ágazatokba tereli, ahol arra a legnagyobb igény van, így a piac a különféle minőségű és mennyiségű munkaerőt olyan formán osztja el, hogy ezáltal a leghatékonyabban szolgálja a vevői igényeket.

A feudális társadalomban az ember háborúk és hódítások, valamint az uralkodó adományai által gazdagodott meg, illetve szegényedett el, amennyiben csatát vesztett vagy épp kegyvesztett lett az uralkodónál. A kapitalista társadalomban az ember azáltal gazdagodik meg, hogy a fogyasztók tömegeit szolgálja, közvetlenül fogyasztási javak, vagy közvetve, nyersanyagok és félkész termékek gyártásával. Más szóval, a kapitalizmusban valaki azáltal lehet gazdag, hogy más embereket szolgál. A kapitalista piacgazdaság egy olyan demokrácia, ahol minden egyes penny egy-egy voksot jelent. A sikeres üzletember gazdagsága a fogyasztók népszavazásának az eredménye. Ugyanakkor a már megszerzett gazdagságot csak azok őrizhetik meg, akik folyamatosan fenntartják a vevői elégedettséget.

A kapitalista társadalmi rend a szó legszorosabb értelmében egy gazdasági demokrácia, ahol minden döntés végső soron a népnek, mint fogyasztónak az akaratán múlik. Mindannyiszor amikor véleménykülönbség alakul ki az üzletemberek és a fogyasztók között, a piac nyomása garantálja, hogy végül a fogyasztók kerüljenek ki győztesen. És ez a demokrácia bizonyosan másmilyen, mint az a fajta gazdasági pszeudo-demokrácia, amit a szakszervezetek képzelnek el. Egy olyan társadalmi rendszerben, mint amilyet a szakszervezetek javasolnak, az emberek nem mint fogyasztók, hanem mint termelők irányítanák a termelést. Más szóval, a termelés irányára nem mint a termékek vásárlói gyakorolnának befolyást, hanem mint a munkaerő eladói, azaz mint az egyik termelési tényezőnek a birtokosai. Ha egy ilyen rendszer megvalósulna, az teljesen elzüllesztené a termelést, ami viszont elpusztítaná civilizációnkat. A szakszervezetek céljának abszurditása teljesen nyilvánvalóvá válik, ha belátjuk, hogy a termelés nem önmagában vett cél. A termelés célja a fogyasztás.

A “termelési politika” veszedelmessége

A piac nyomására a tőkéseknek és vállalkozásoknak úgy kell megszervezniük a termelést, hogy ezáltal a fogyasztók vágyait teljesítsék. A termelés és a munka társadalmi elosztása mindenkor a fogyasztók legsürgetőbb vágyainak kielégítéséhez igazodik. És pontosan ez az, ami garantálja, hogy a fogyasztó legyen az egyedül irányadó a business számára. Dacára ennek, mégis azzal szokás a kapitalista rendszert leginkább vádolni, hogy az a haszon és a számítás logikáját az érzelmek fölé helyezi, és szenvtelenül, személytelenül, pusztán a pénzügyi profit érdekében működteti a gazdaságot.

Ám a vállalkozók valójában azért a lehető legnagyobb profit érdekében rendezik be a gazdaságot, mert a piac arra készteti őket, hogy a fogyasztók legolcsóbb és legjobb szolgálata érdekében vezessék üzletüket. Ha a vállalkozók nem vehetnék számításba a haszon lehetőségét, hanem ehelyett a munkások kívánságát tartanák szem előtt, és a termelést a munkások legnagyobb kényelme érdekében szerveznék meg, akkor ezzel a fogyasztók érdeke sérülne. Ellenben amikor egy vállalkozó a legnagyobb profit céljából vezeti a maga vállalkozását, akkor valójában a közösséget szolgálja. Mindazok pedig akik megakadályozzák ebben azáltal, hogy az üzleti haszon elé helyeznek más szempontokat, valójában a közösség érdeke ellen cselekszenek, és veszélyeztetik a fogyasztói igények kielégítését.

A munkások és a fogyasztók, természetesen, azonosak, és ha különbséget is teszünk köztük, úgy az csak egy gazdasági alapvetés keretén belüli elméleti elkülönítés. Ám ebből nem szabad arra a hibás gondolatra jutni, hogy az emberek két különböző csoportjával lenne dolgunk. Az, hogy a tőkések és a vállalkozók is fogyasztanak a volument illetően nem túl érdekes. Egy piacgazdaságban ui. a fogyasztást a széles tömegek fogyasztása jelenti.

Közvetve vagy közvetlenül, a kapitalista termelés elsődlegesen a tömegek fogyasztását szolgálja. Ezért az egyetlen mód a fogyasztók helyzetének javítására az, ha a vállalkozók egyre produktívabbakká válnak, vagy ahogyan azt az emberek manapság mondják, egyre gazdaságosabban termelnek. Így ha valaki csökkenteni kívánja a tömegek jólétét, úgy az mindenképp sürgessen különféle “termelési politikákat”. Kivált olyan kormányzati intézkedéseket, melyek a termelők érdekeit a fogyasztók érdekei elé kívánja helyezni.

A termelés piaci törvényeivel szembeszegülni minden esetben csak a fogyasztás terhére lehet. Ezt az igazságot kell mindenkor szem előtt tartani, ha egyesek olyan kormányzati intervenciókat javasolnak, melyek mentesítenék a termelőket a piacnak való engedelmesség alól.

A piaci folyamatokban rejlik ti. a kapitalista gazdaság értelme. A piaci folyamatok teszik, hogy a tőkések és vállalkozók a fogyasztók szükségleteinek kielégítésén munkálkodnak. Ha beleavatkozunk a piac összetett folyamatainak működésébe, úgy az csak zavart visz a rendszerbe, ami meggátolja a kereslet és kínálat egymáshoz való alkalmazkodását, és tévútra viszi a termelést, megakadályozva ezáltal, hogy a gazdasági tevékenység elérje a célját. Azaz, a szükségletek kielégítését.

Ezek a zavarok jelentik a gazdasági krízist.

Részlet Ludwig von Mises A gazdasági válságok okai című 1931-es esszéjéből.

Posted by Szabad Társadalom

A küldetésünk az, hogy ösztönözzük, megismertessük és összekapcsoljuk az embereket a szabad társadalom gazdasági, etikai és jogi alapeveivel. Ezen elvek magukban foglalják az egyéni szabadság, a szabadpiac, a szabad vállalkozás, és a magántulajdon alapelveit.

Hozzászólás